Nem titok, hogy a mozgás rengeteg jótékony hatással van a szervezetünkre, ezt pedig az orvosok, és szakemberek nem győzik folyamatosan kihangsúlyozni. Legyen szó úszásról, kirándulásról, biciklizésről vagy futásról, a sport nem csak a testünket, hanem a lelkünket is feltölti.
Azonban azok az emberek, akik rendszeresen sportolnak, hosszútávon érezhetik magukon a mozgás előnyeit, mely fizikailag, és szellemileg is hatással van az életünkre.
A különböző mozgásformák kipróbálása során ki tudjuk választani azt, hogy számunkra melyik sport lehet a legideálisabb, hogy melyik tetszik nekünk a legjobban.
Komoly problémákkal vehetjük fel a harcot akkor, ha nekiállunk sportolni
A testgyakorlásnak a pozitív hatásai szinte azonnal észrevehető, hiszen már edzés során is felszabadulnak az endorfinok, melynek köszönhetően egyből jobb lesz a kedvünk és a közérzetünk is. Emellett a mozgás maga szinte azonnal javítja a koncentrációs képességeinket, így, ha a sportolást reggelre időzítjük, utána a munkánkra is jobban fogunk tudni majd összpontosítani.
De nézzük meg, konkrétan milyen hatással van a rendszeres sport a testünkre.
Ahogy már említettük, a sportolás közben hatóanyagok szabadulnak fel a szervezetünkbe, mely javítja a hangulatunkat, oldja a szorongást. Emellett a felesleges energiák levezetése miatt is kiegyensúlyozottabbá fogunk válni. A rendszeres mozgás tehát segít akkor, ha stresszesek vagyunk, esetleg, ha depresszióval, szorongással küzdünk.
A mozgás során önbizalmunkat is tudjuk növelni, emellett az izmok fejlődését is elősegíti, illetve hozzájárul a súlyfelesleg-vesztéshez.
A mozgás lassítja az öregedést, javítja a vérkeringést, és csökkentheti a súlyosabb betegségek kialakulásának esélyét. A sportolást soha nem késő elkezdeni, ezt pedig nem lehet elégszer kihangsúlyozni. Különösen idősebb korban lényeges az izomerő megőrzése, ugyanis ennek hiányában egyre nehezebbé válhatnak a mindennapi tevékenységeink.
Legyünk óvatosak, előzzük meg a sérüléseket
A sportolás során is érdemes elővigyázatosnak lennünk, hogy a betegségeket, és az esetleges sérüléseket elkerüljük. Fontos, hogy ne erőltessük túl az izmainkat, tehát ha 1-2 napja kezdtünk el sportolni, ne akarjunk 10 km-t lefutni, vagy hatalmas súlyokat emelni. A leggyakoribb balesetek sportolás közben az esés, zúzódások, húzódások, illetve horzsolások, súlyosabb esetben ficam, és törés. A kisebb sérüléseket elég fertőtleníteni, és leragasztani, de súlyosabb esetben mindenképpen keressünk fel egy orvost.
Nem árt az se, ha a biztonság kedvéért kötünk egy egészségbiztosítást, ugyanis így baj esetén a lehető legjobb ellátásban részesülhetünk. Jó tudni, hogy az egészségbiztosítások a járóbetegeknek, és a fekvőbetegeknek is hasznos lehet, tehát korszerű ellátásban lehet részünk, akkor is ha sportolás közben súlyosabb sérülést szerzünk.
A következők is érdekelhetnek
Ez lehet álmaid munkája, ha fontos számodra a sport
Az idősebbek gyakran hangoztatják, hogy olyan szakirányba próbáljunk meg elhelyezkedni, mely igazán közel áll a szívünkhöz, ennek köszönhetően a későbbiekben a hobbink lesz majd a munkánk.
A futás egészségügyi és biológiai hatásai: előnyei és hátrányai
A futás, mint fizikai tevékenység, az emberiség történetének legősibb formái közé tartozik. Egyaránt szolgált élelem beszerzésére és veszély előli menekülésre. A modern kor emberének mindennapjaiban azonban a futás a testi és lelki egészség megőrzésének eszközévé
Ilyen hatásokkal lehet szervezetünkre az, ha nekiállunk sportolni
Nem titok, hogy a mozgás rengeteg jótékony hatással van a szervezetünkre, ezt pedig az orvosok, és szakemberek nem győzik folyamatosan kihangsúlyozni. Legyen szó úszásról, kirándulásról, biciklizésről vagy futásról, a sport nem csak a testünket, hanem