Több ezer ember látta a képet, amin Schobert Norbi a saját kisfia példáját teszi fel az étkezés oltárára. A képet az Instagram és a Facebook oldalán is megosztotta, hogy ezzel motiválja a követőit, és mindazokat, akik meg szeretnének szabadulni a felesleges kilóktól.
Elmondása szerint két évvel ezelőtt a kisfiú még fehérlisztes nokedlit evett pörkölttel, ma pedig cukormentes finomságokat fogyaszt. Az eltérés számottevő, azonban a kép melletti szöveg igencsak érdekelheti a szülőket.
Elmondása szerint sokan leginkább a testükkel foglalkoznak, miközben a szénhidrát-csökkentett életmód az egész kinézetünkre hatással lesz, így sokkal jóképűbbé válunk, miközben garantálva van az egészségünk. Azt sem szabad elfelejteni, hogy az így nyert önbizalom mindennél fontosabb, főleg a fiataloknak, akik az iskolában rengeteg nehézséggel néznek szembe. De mit tehetünk azért, hogy a következő generáció megtanulja, hogy mi a helyes étkezés alapja?
Mutassunk példát, amikor közösen eszünk
Logikusnak tűnik, de a családi étkezés létfontosságú ahhoz, hogy megtanítsuk a fiatalokat a helyes táplálkozásra. Ha gyermekeinkkel együtt ülünk az asztalnál, arra ösztönözzük őket, hogy egyenek, beszélgessenek, megosszák a pillanatot velünk, és eközben a felnőttek példáját is magukévá teszik. Ezért nagyon fontos, hogy amikor a fiatalokkal együtt étkezünk, zöldségeket, halat és gyümölcsöket is fogyasszunk. Ha a gyerekek látják, hogy mi jóízűen falatozunk a sok zöldből, akkor sokkal valószínűbb, hogy ők is meg akarják kóstolni.
Vegyenek részt a heti bevásárlásban

Mi lenne, ha a gyerekeket is bevonnánk a heti bevásárlásba? Az ötlet az, hogy hagyjuk őket részt venni a bevásárlólista elkészítésében. Hogyan? Olyan játékok szervezésével, amelyek segítségével felismerhetik, hogy mely élelmiszereket érdemes naponta többször, melyeket hetente néhányszor, és melyeket csak szórványosan fogyasztani. Ehhez készíthetünk a gyerekekkel nyelvtörőket, rímeket vagy verseket, például: “A finom narancsban/ sok C-vitamin van/ meggyógyít, tudom/ narancslét kell innom.” Emellett csinálhatunk olyan versenyt, hogy ki tudja a legtöbb egészséges élelmiszert felírni a listára.
Szülőként, tanárként, nagyszülőként az egyik célunknak kell lennie, hogy megtanítsuk a gyermekeket a helyes, kiegyensúlyozott és egészséges táplálkozásra, valamint arra, hogy egészséges életet éljenek, amelyben a testmozgásnak is szerepelnie kell. Nem véletlen, hogy az Update termékeiről ismert apuka mindent megtesz azért, hogy az egész családja egészséges maradjon.
Végül is mi neveljük fel azt a generációt, amelyik a világot fogja vezetni. Ez a mi örökségünk: arra nevelni a gyermekeinket, hogy jobbak legyenek, mint mi, hogy vigyázzanak magukra és a szeretteikre, hogy tudják, hogy vannak náluk kevésbé szerencsés emberek, akiknek segíthetnek, és hogy soha ne felejtsék el, hogy a kidobott élelmiszer senkinek nem segít. Talán furcsának tűnhet a gondolat, hogy a fiatalokat is diétára fogjuk, de az egészséges és fitt életmódot nem lehet elég korán kezdeni.
A következők is érdekelhetnek
Kert, ahol élmény a mozgás – térkövek sporthoz, játéktérhez, aktív élethez
A kert nemcsak pihenésre, hanem mozgásra és játékra is tökéletes terep lehet – különösen, ha a burkolat megfelelően bírja a terhelést. Egy gondosan megválasztott térkő nemcsak esztétikus, de strapabíró is, így akár pingpongasztal, kosárlabda palánk
Kineziológiai tapasz sportolóknak – csak divat, vagy valóban segít?
Az utóbbi években látványosan elterjedtek a bőrre ragasztott, élénk színű csíkok a sportolók testén. Akár a tévéközvetítések, akár az edzőterem közönségét nézzük, sokan viselnek ilyen tapaszokat vállon, térden, háton vagy bokán. De vajon tényleg segít
15 perc naponta – a rövid relaxáció hosszú távú előnyei
A mai rohanó világban minden perc számít. Naponta helyt kell állnunk a munkahelyen, otthon, a közösségi életünkben, miközben próbáljuk fenntartani egy egészséges életmód is: sportolunk vagy rendszeresen mozgunk, egészségesen étkezünk, fejlesztjük magunkat. De vajon elég


