A nagyszüleink vagy a szüleink egész életükben ugyanannál a cégnél dolgoztak, huszonévesen gyerekük volt, lakást vettek és ellátták a feladataikat. Az Y és Z generációk már egészen más körülmények között nőttek fel, ahol keresik a jobb fizetést, az izgalmas kihívásokat, azonban a modern kor rengeteg negatív változást tartogat a számukra.
Sajnos egyre kevesebben érzik azt a motivációt, ami a napi feladatok elvégzéséhez kell, nem bírják a repetitív feladatokat, és sokan panaszkodnak a kiégés miatt.
Több felmérést végeztek, ahol a válaszadók több, mint a fele panaszkodott a kiégésről, ami a pandémia alatt még tovább fokozódott. Ami először 47% volt, az egészen 58%-ig emelkedett, és ha azt is hozzátesszük, hogy mindössze egy év telt el a két szám között, akkor láthatóvá válik a probléma súlyossága. Az Y generáció nem túlságosan lojális a munkahelyéhez, szereti kritizálni a rendszert, ugyanakkor nagy a szabadságigénye. A Z generáció pedig a klímaváltozás élharcosa, valamint a digitális eszközök királya, a munka helyett pedig szívesen választja a tanulást.
Ez azonban nem azt jelenti, hogy a fiataloknak sokkal több problémájuk van, mint az időseknek, hanem azt, hogy ma már nem kell harminc évig ugyanannál a cégnél dolgozni, hogy megtapasztaljuk a kiégés fogalmát.
A környezet nem segít megszüntetni a stresszt
Ma egyre kevesebb a munkahelyi tőke, a fiatalok mellékállásokat vállalnak, stresszelnek a pénzügyeken, elnehezedik a megélhetésük, nem tudnak elköltözni otthonról, a fizetésük nem emelkedik az árakkal együtt, további nyomást éreznek a számlák befizetése közben, ugyanakkor a klímakatasztrófa is aggasztja őket. Nem csoda, hogy az ember pár év alatt eljut arra a szintre, hogy ki sem akar mozdulni otthonról, és legszívesebben a homokba dugná a fejét.
Az egyre tornyosuló nyomás pedig az emberek életvitelében is meglátszik. Ma minden a munkáról szól, hétköznap nem élünk, és csak a hétvégét várjuk, ami egy modern rabszolgaságként is felfogható. A legtöbben gyorsan elkészíthető és kevésbé egészséges ételeket fogyasztanak, és akkor a napi háromszori mozgásról nem is beszéltünk. Pedig éppen ez az apróság az, ami segíthet leküzdeni a kiégést.
Elég megnézni a közösségi médián található bejegyzéseket, ahol mindenki ért egy kicsit az egészéges életmódhoz, ahol mindenki meditációval kezdi a napot, miközben látszólag beutazzák a világot, és még a munkahelyre sem kell bejárniuk. Aki pedig ezeket a bejegyzéseket nézi, az hullafáradtan esik be az ajtón, és arra sincs ereje, hogy elmenjen a postára, mivel minden áron el akarja kerülni a sorban állást.
Keressük meg az egyensúlyt az életben
Ne csak azt posztoljuk, ahogy közösen eszünk a barátainkkal, miközben a valóság egészen mást takar. Azt a több órát, amit az interneten töltünk el, nyugodtan felhasználhatjuk arra, hogy tegyünk egy kellemes sétát, hogy pihenjünk, olvassunk vagy éppen elmenjünk arra az edzésre, amit hónapok óta kinéztünk magunknak. Csak így fogjuk tudni elkerülni a 21. század betegségét, a kiégést.
A következők is érdekelhetnek
Ilyen hatásokkal lehet szervezetünkre az, ha nekiállunk sportolni
Nem titok, hogy a mozgás rengeteg jótékony hatással van a szervezetünkre, ezt pedig az orvosok, és szakemberek nem győzik folyamatosan kihangsúlyozni. Legyen szó úszásról, kirándulásról, biciklizésről vagy futásról, a sport nem csak a testünket, hanem
Az infraszaunázás jótékony hatásairól
Az elmúlt években egyre inkább elterjed az infraszauna használata, sőt, azoknak a száma is egyre több, akik otthonuk kényelmében élveznék ezt az izzasztó és egészséges kikapcsolódást.
A nyelvtanulás olyan, mint a sport
A nyelvtanulás sokkal több párhuzamot mutat a csapatsportokkal, mint azt elsőre gondolnánk. Először is, csakúgy, mint a sport esetében, a gyakorlat nagyon sokat számít – hangsúlyozza a verbling.com. Mint ahogy a sport esetében, úgy a