Az allergia világszinten jelen van, Magyarországon is 100-ból 14 embert érint. Legjellemzőbb formája az ételallergia, aminek hatására akár életveszélyes egészségi állapot, romlás is felléphet.
Mindannyian hallottuk a napokban felröppent hírt, az egész sajtót és közösségi médiát átjárta, hogy egy óvónő megmentette egy óvodás életét azzal, hogy gyorsan beadta neki az életmentő adrenalin injekciót. Az eseményt, illetve az életmentést egészségügyi szakértők is megerősítették, miszerint a pedagógus jól döntött, hogy azonnal alkalmazta az eljárást, különben a kis ovis könnyen belehalhatott volna, még mielőtt a mentők kiérkeznek.
Az ételallergia egyébként nagy tömegeket érint, fontos tehát, hogy beszéljünk róla és alkalmazzunk olyan megoldásokat, melyek segítenek, főleg hátrányosabb helyzetű családok esetében.
Ételallergiás és Ételintoleranciás Gyermekekért és Családokért Alapítvány
A szegényebb helyzetű családok és gyerekek esetén különösen nagy gondot jelent a – pl. gluténmentes, tejmentes, illetve adalékmentes, stb. – termékek megvásárlása, ezért alakult meg a Ételallergiás és Ételintoleranciás Gyermekekért és Családokért Alapítvány, melynek kuratórium elnöke Dr. Barta Anita. Ha belegondolunk, a környezetünkben is rengeteg olyan ismerős van, aki allergiás valamilyen ételre, viszont a “mentes” termékek kínálata eléggé szűkös, és azok ára jóval meghaladja a hagyományosakét.
“Mi lobbizunk azért, hogy csökkentsék az ilyen termékek áfáját, de mentes csomagokat is szétosztottunk már. A célunk segíteni és megelőzni az allergiában szenvedők rosszullétét. Rájuk az ilyen élelmiszerek gyógyszerként hatnak, nem helyénvaló tehát, hogy luxuskiadást jelentsenek”
– mondja Dr. Barta Anita, az Ételallergiás és Ételintoleranciás Gyermekekért és Családokért Alapítvány kuratóriumi elnöke. Többek között kihangsúlyozta a figyelemfelkeltést is, hogy a fentebbi hasonló veszélyes esetek ne alakulhassanak ki. Szerintem már kisgyermekkorban érdemes odafigyelni a szokatlan fájdalmakra, és kivizsgáltatni időben a kisdedet, hogy később se legyen belőle életveszélyes állapot.
“Még azoknak is érdemes időszakosan, kúraszerűen elhagyni a tejet vagy a glutént, akik nem allergiások ezekre az anyagokra, hiszen az élet későbbi szakaszában kialakulhat érzékenység”
– teszi hozzá a kuratóriumi elnök, aki édesapjával, Barta Józseffel és nővérével, Szabó-Barta Melindával közösen hozta létre az alapítványt.
Az alapítvány várja vállalkozások és speciális szakértők segítségét
Az alapítvány tagjait jelenleg is segítik szakértő orvosok, olyan cég is akadt már, aki speciális élelmiszereket forgalmaz, de várják továbbiak jelentkezését.
Café Spirit

A Siófok, Fő u. 254-d szám alatt található Café Spirit az alapítvány vezetőségének kávézója, melyben többek között mentes termékeket is lehet vásárolni. Siófokon egyelőre ez az egyetlen vendéglátó hely, ahol glutén- és tejmentes termékeket fogyaszthatnak felnőttek és gyerekek egyaránt, miközben odafigyelnek a keresztszennyeződésekre is.
A következők is érdekelhetnek
Kert, ahol élmény a mozgás – térkövek sporthoz, játéktérhez, aktív élethez
A kert nemcsak pihenésre, hanem mozgásra és játékra is tökéletes terep lehet – különösen, ha a burkolat megfelelően bírja a terhelést. Egy gondosan megválasztott térkő nemcsak esztétikus, de strapabíró is, így akár pingpongasztal, kosárlabda palánk
Kineziológiai tapasz sportolóknak – csak divat, vagy valóban segít?
Az utóbbi években látványosan elterjedtek a bőrre ragasztott, élénk színű csíkok a sportolók testén. Akár a tévéközvetítések, akár az edzőterem közönségét nézzük, sokan viselnek ilyen tapaszokat vállon, térden, háton vagy bokán. De vajon tényleg segít
15 perc naponta – a rövid relaxáció hosszú távú előnyei
A mai rohanó világban minden perc számít. Naponta helyt kell állnunk a munkahelyen, otthon, a közösségi életünkben, miközben próbáljuk fenntartani egy egészséges életmód is: sportolunk vagy rendszeresen mozgunk, egészségesen étkezünk, fejlesztjük magunkat. De vajon elég


